Gondolatok tekerés közben

Ma délután kiváló idő adódott egy kis biciklizéshez.
Aránylag hosszabb távra mentem, kitekertem a reptérre.

Hirtelen jött az ötlet, nem volt tervben. Annyira várom már, hogy felszálljon a repülő, hogy szinte egész nap arra gondoltam. Rámfér már egy kis szabadság, idén még gyakorlatilag nem is voltam. Nizza az csak hétvégi kiruccanás volt.
Elindultam hát Sawbridgeworth irányába, ami a következő kisváros. A kórházon kívül gyakorlatilag semmi nincsen benne, még vásárolni is ide kellene jönnöm ha ott laknék. Amikor elkezdtem keresni lakást, akkor Sawbridgeworth volt a másik hely ami még szóba jöhetett volna.
Ha a városkában nincs is semmi érdekes, azért a határában van valami.
Méghozzá a Beckingham Palace. Nem, nem írtam rosszul, ez a Beckham házaspár rezidenciája.

’99 előtt önkormányzati gyermekotthonként működött, de miután David elvette Victoria-t, azután megvette az épületet. Az a hír járja, hogy még sohasem járt itt, bár én ezt azért nehezen hiszem el. Ahogy elgurultam a kocsibejáró előtt újra felötlött bennem a gondolat ami kábé két hónapja is, hogy venni kellene lakást, nem bérelni. És ahogy elkezd gondolkodni az ember, halad előre vele, újabb kérdések merülnek fel. Most már nem az, hogy “mit keresek én itt”, azok az idők már elmúltak, hanem inkább a jövővel kapcsolatosak.
Az itteni jövővel.

Van egy nagyon jó barátom otthon, akit a távolság miatt ritkán láttam, Pesten lakik. Annak idején segített nekem ha tudott. Aztán mikor kijöttem ide, akkor hirtelen megszakított velem minden kapcsolatot, megkért, hogy ne keressem többé. Megszeppentem. Jobban belegondolva a dolgokba, így utólag már megértem, hogy miért tette. Bevallom derekasan, otthon az utolsó 3-4 évben egy csődtömeg voltam. Gyakorlatilag nem volt életem, melóztam, vagy ültem otthon. Ehhez ugye nagyban hozzájárult az anyagi helyzetem is, ami nem engedett meg nekem nagy ficánkolást. Vele az internet segítségével gyakran beszélgettünk, de míg neki felfelé íveltek a dolgai addig én csak panaszkodni tudtam, ha kérdezett. Lehet én is ezt tettem volna a helyébe, amit ő tett. Közben az is meglehet, hogy ezzel a lépésemmel, hogy kijövök Angliába nyelvtudás nélkül, végleg letett rólam. Ami természetesen benne volt a pakliban, mert mi lett volna akkor, ha pár hét múlva haza kell menjek, mert vagy nem találtam munkát, vagy kommunikációs nehézségekbe ütköztem volna mindenütt. Gondolom azt már végképp nem akarta volna hallgatni.
Igen, ez olyan dolog amilyen, de én most már megértem.

Teltek múltak a hetek, hónapok, én nem kerestem őt, ő sem engem.
Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy életem első állásinterjúja előtt állok. Otthon nem volt interjúm sosem, nem olyan munkát végeztem ahova feltétlen szükséges az. Emlékszem, talán egy fél évvel a kijövetelem előtt megkértem őt, hogy írjon nekem egy önéletrajzot meg egy levelet, mert másik munkát kerestem már folyamatosan. Annyira nem volt fogalmam ezekről a dolgokról, hogy még ezt se tudtam hogyan kell megírni. Nemsokkal rá pedig interjúra mentem, idegen nyelven, a Sony-hoz.

Büszke voltam magamra mikor megkaptam az állást és gondoltam rá, hogy írok neki iwiw-en, hogy mi történt, de nem tettem, tiszteletben tartottam az akaratát. Nem sokra rá viszont az élet úgy hozta, hogy ismét beszéltünk, sajnálatos módon egy tragédia miatt. Párszor beszéltünk utána is, meséltem neki mi történt. Nem tudom, hogy ő mit gondol rólam, de talán visszatért a hite, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon. Talán ezért is próbálja meg úgy szervezni a dolgait jövő héten, hogy tudjunk otthon találkozni.

Na, de vissza a biciklire.
Meddig leszek én itt?
Mit csinálok otthon?
Hol fogok élni, lakni otthon?
Mert ha haza is megyek akkor már nem nagyon hiszem, hogy Nagykanizsa lesz a város ahol letelepszem. Legalábbis ahogy a dolgok most állnak.

Amíg ezeken gondolkodtam be is értem Bishop Stortford-ba, ahol inkább nézelődtem, mint gondolkodtam. Itt már szinte a házak tetejét súrolja a sok Boeing. Áttekertem gyorsan Stanstead Mountfichet,be és ott a kertek alatt ki a reptér kerítéséig.

Leültem a fűbe, elővettem a szendvicsem és a vizem.
Pár perc múlva hátra dőltem a fűbe és néztem a felettem landolni készülő gépek hasát. Boeing, Airbus, Airbus,Boeing, Boeing, Airbus…